Annak ellenére, hogy a repülés életem első felében sokkal komolyabb hobbim volt, mint a tömegközlekedés, azt kell mondjam, hogy 2025-re sajnos nagyon messzire kerültem a repterektől. Utasszállítóval 2019-ben repültem legutóbb, kisgéppel már nem is emlékszem, mikor, de repnapon se jártam 2018 óta (komolyabban pedig egy évvel korábban). Voltam néhány reptéri túrán, illetve részt vettem egy felejthetetlen kassai utazáson, melynek fő attrakciója az ott működő repülőmúzeum meglátogatása volt, de ezen túl csak az őszi Ikarus-találkozók kapcsán kerültem közel a ferihegyi betonhoz. Ha kis lépésekkel haladva is, de 2025 nyarán ideje volt ezen változtatni, úgyhogy kimentünk az augusztusi "Repülőtér Éjszakájára". A fő műsorszám egy hangártúra volt (ilyenen 2001-ben jártam legutóbb), de persze a "skanzenben" - illetve ahogy jó ideje hívják: Aeroparkban - is körülnéztünk.
Az első dolog, amit le kellett fotóznom, ez a Trabi volt. Lehet, hogy tudnom kellene, hogy volt-e ilyen a valóságban, de nem tudom. Mindenesetre nem emlékszem rá, ami persze semmit sem jelent :)
Az egyik sztárfellépő a Goldtimer Alapítvány repülőképes Li-2-ese volt. Vagy 15 éve nem utaztam vele, de szerencsére gyakran hallom Budapest felett sétarepkedni.
"Malvinka", a park Il-14-ese igazából soha nem volt malévos, de így is nagyon jól áll neki ez a festés. Tizenvalahány évvel ezelőtt sokszor beindította az egyik motort a Zsaludek Endre köré szerveződött lelkes társaság, aztán évekig szünetelt ez az attrakció. Mostanában megint csinálják, és ezen a délutánon akkora érdeklődés volt, hogy mivel nem értem oda időben a kordonhoz, csak a távolabbi oldalról nézhettem az üvöltő csillagmotort.
A Ka-26-os egyik csillagmotorját is beröffentették. Indításkor körülbelül annyira elegáns zajokat ad ki, mint egy elfagyott ZiL, aztán megjelenik az a jellegzetes sivítás, amit annyira szerettem gyerekkoromban. Akkoriban minden itthon repülő típust meg lehetett a hangjáról különböztetni, a mai gépek olyan egyformák :)
Az este főszereplői a motorok és hajtóművek voltak. Mivel nem tudtunk sokáig maradni, volt, amiről lemaradtunk, például az egyik L-410-es hajtóművét is megpörgették hidegen. Az utánfutóra szerelt AS-62-es teljesítménynöveléskor viszont olyan hangos volt, hogy szó szerint el kellett futnom, és még órákkal később is sajgott tőle a fülem, úgyhogy senki ne várjon olyan videót, amiben látszanak a kipufogócsonkokból kiköszönő lángnyelvek :) Ebből is látszik, hogy a kipufogórendszer létfontosságú dolog egy ekkora motoron.
A repülőgépek mellett évről-évre több gumikerekű exponátum is áll a múzeumban, ez itt például egy gyönyörű "kurzhauber" Mercedes tanker.
Hódgép Aerotrak. Kell több? Nem mond ez eleget? :)
Az Aeroparknak lassan több Ikarusa van, mint a BKV-nak, és ha valaki azt várja, hogy emiatt morogni fogok, az hiába vár :)
A Cessna az emberek fejében úgy él, hogy egymotoros kisgépek tömeges gyártásával foglalkozik, pedig más kategóriákban is indul, a Citation például az üzleti jetek közt elég jó brand. Személyes kapcsolat, hogy amikor 1985-ben életem első repülőútját nyertem egy maléves rajzpályázaton, az egyik rajzon szerintem egy ilyen is szerepelt, mert egy könyvben láttam róla egy fotót, és nagyon megtetszett. Azért vagyok bizonytalan, mert az biztos, hogy rajzoltam ilyet, csak azt nem tudom, hogy be is küldtem-e. Mindenesetre van közös élményem ezzel a típussal és Ferihegy 2-vel:)
A Piaggio P.180 Avanti egy gázturbinás olasz üzleti gép. Körülbelül 250 példány épült belőle, ami nem kevés, de azért nem mindennap találkozik vele az ember. Ez a kacsa elrendezés ebben a kategóriában nem igazán tipikus.
Az Embraer ERJ-135 ehhez képest egy teljesen hagyományos sugárhajtású bizjet.
A HA-LIX még párszor elpöfögött felettünk.
Érdekes, hogy ez a gép eredetileg 1949-től 1974-ig dolgozott, majd nosztalgiagépként feltámadva 2001 óta repül ismét - lassan többet volt nosztalgiagép, mint "valódi"!
A parkban két Jak-40-es is ki van állítva. Ismétlem: Jak-40. Igaz, hogy az angolul olvasók kedvéért az van rárva, hogy "Yak-40", de ettől még magyarul Jak-40-nek írjuk :)
A képre kattintva nagyobb méretben fog felugrani
Ezt a rövidre sikerült oldalt a park Kistuskójának képével fejezném be. Nem mondom, hogy rettentő jól sikerült masina volt (utaznom sajnos nem sikerült vele), de mindenképpen csinos, szép vonalú szerkezet. A navigátor helye a plexi orrkúpban pedig fantasztikus lehetett repülés közben! Ennek a gépnek is beindíthatnák néha az egyik hajtóművét, emlékeim szerint iszonyat hangos fogorvosi fúró jellege volt ;)