Bevezető Tartalom Újdonságok English version Deutsche Version Budapest elvesztett sínei
 

 

bevezető
A-Z lista
viszonylatok
forrásmunkák

régi képek

a készítőről
levél írása

blog

   
 
Villamosok.Hu
Az Üllői út bejárása II.

Előzmény: a Kálvin tértől a Nagyvárad térig

Nagyvárad tér

A Nagyvárad tér manapság már nem az a csomópont, ami egykor volt, legalábbis ha megnézzük a régi térképeket! Eleinte csak a BKVT lóvasútja kanyarodott az Üllői útról az Orczy útra, majd megépült a BLVV gőzvasútja, melyet később villamosítottak, akárcsak a lóvasutat. Közben megépült a Haller utcai villamosvonal is. A cégek egyesítéséig ennél a pontnál ért véget a BKVT "uralma" az útvonal fölött, hisz tovább csak a BLVV mehetett, mely BVVV érdekeltség volt. Mit lehet mit tenni - a volt lóvasúti cég kocsijai továbbmentek az Elnök utcán át a Népliget, az Orczy úton át a Keleti, illetve a Haller utcán át a Közvágóhíd felé.

Két térkép az 1900-as évek első két évtizedéből. A BKVT vonalai már villamosítva vannak, a BLVV is, ennek végállomása farkasszemet néz az Üllői úton a Kálvin tér felől jövő járatokkal, melyek az Orczy tér felé kanyarodnak. Ugyanakkor 1908 novemberétől ide kötődött be a Vágóhíd utcai szakasz, melyen át kapcsolat teremtődött a BVVV Mester utcai vonalával, és az ott futó viszonylatokkal. A második, 1911 körüli térképen mind ez, mind a BKVT 1904-ben megnyílt Haller utcai vonala látható. És  az is, hogy köztük semmi kapcsolat nincsen.

A BSzKRt aztán 1927-ben összekötötte az addig feldarabolt hálózatot, majd - a végállomási szerep erősödésével a harmincas évek végén - egy hurokvágány is kiépült, melyben a kívülről és belülről érkező viszonylatok egyaránt vissza tudtak fordulni (baloldali térképrészlet). A BLVV egykori telepét a BSzKRt használta, bár bevallom, nem találtam nyomát, hogy mire.

Az ötvenes években bővítették a tér kapacitását, ekkor többvágányos lett a hurok (lásd jobboldalt). Ekkoriban a "hagyományos" lőrinci viszonylatok (42, 50) mellett kifelé az 51-es, befelé pedig a János kórházig menő 63-as fordult itt. Az Üllői út belső részéről az Orczy útra kanyarodó vágányok, illetve a Haller utcán az István kórház előtti részen levő visszafogás is látszik a jobboldali térképrészleten, előbbit elsősorban kocsiszíni menetek használták, utóbbit pedig az Fiumei és Orczy úton keresztül a Keletitől éppen ideterelt viszonylatok, mint például a 21-es, a 23-as, a 24-es vagy éppen a 15-ös vagy 25-ös. Az "éppen ideterelt" kifejezés nem véletlen: ekkoriban az említett viszonylatok évről-évre másutt végállomásoztak - tartósan egyik sem maradt meg itt.

Itt éppen egy 25-ös villamos készül az Állatkert felé indulni.

Néhány fénykép: a SOTE elméleti tömbje helyén üres placc van még, a baloldalon pedig az azóta megszüntetett autóbusz végállomás látható, ahonnan például a 6-os busz is indult Óbuda felé. A jobboldali fotón jól kivehető, hogy innentől kifelé a vágányok az út két szélén haladnak tovább, illetve a hurokvágányok is sejthetők a Szent István kórház előtti, manapság parkként és parkolóként üzemelő térségen.

Ezen a képen már megvan a metró aluljárója, de még jár a Kálvin tér felé a villamos! Látható, hogy manapság az autók nagyobb szélességben haladnak, mint amilyen széles egykor az egész út villamosostól volt.

A foghíjas padok és a felrepedt aszfalt helyére futott be egykor a tuja.

Mára a tompa, sikító jellegű csikorgások helyét átvette a folyamatos mély zúgás, az Üllőin több oszlopban haladó (?) autóké. Egyébként akkor a 63-as villamos nyilván lassan ment, de nem vagyok biztos, hogy ma lényegesen gyorsabban lehet eljutni innen a Moszkva térre, pláne kimondottan a János kórházhoz (az átszállások miatt; a menet közben élvezhető kilátás viszont mindenképpen jobb lehetett, mint az alagutak fekete falát nézni, ha lehetek egy pillanatra demagóg).

Felszállóhelyen várakozó 50-es villamos az István kórház főbejárata előtt.

Baloldalt: Mr. Cyber demonstrálja, hogy néha kicsit nehéz a régi képek eredeti nézőpontjából fotózni :) Jobboldalt: ezt a figyelmeztetést viszont ma hiába is keresnénk.

Itt már az Üllői út belső részének villamostalanítása után járunk (egészen pontosan '79-ben, bár ez az állapot már '77-től fennállt): a hurok megmaradt az 51-esnek és a 42-esnek, az 50-es és 50A villamos pedig fejvégállomást kapott a térség közepén.

A Nagyvárad tér ekkor valahogy így nézett ki...

Kövessük a hurkot használó villamosok útját: ez az 51A éppen befutott az Ecseri út felől, és lerakta az utasait.

Ezután a hurokba fordulva elindul a felszállóhely felé. A háttérben már áll a SOTE toronyépülete, de az is látszik, hogy az Üllői út alaposan fel van túrva, el van kerítve. Ez a kép valószínűleg az aluljáró építése közben készülhetett, azaz egy átmeneti állapotot ábrázol. Figyelemre méltó a hurok belső részén levő íves csonkavágány. Manapság már csak körülbelül lehet ugyanezt a helyet belőni!

51A a felszállóhelyen. A háttérben egy 42-es villamos áll a saját, hurokból kiinduló végállomási vágányán.

Ugyanez a felszállóhely a másik irányból, ma itt parkoló van.

Az előtérben látható spontán Trabant-felvonulás mögött a villamosok indulásra készek: a baloldali a Kálvin tér felől jött, a másik kettő a hurokban fordult vissza.

Folytatás: a Nagyvárad tértől a Határ útig


Archív felvételek és térképek: Nagy Zsolt Levente, Németh Zoltán Ádám, Mr. Cyber gyűjteménye, illetve saját gyűjtés
Valamint: Tim Boric, Heinz Heider, Alan Murray-Rust
Jelenkori képek: Varga Ákos Endre, hacsak nincs másképp jelölve

© Varga Ákos Endre, hacsak nincs másképp jelölve. Figyelem: az oldalakon található szövegek és képek csak szerzőik engedélyével közölhetők újra!

Vissza a tetejére Vissza a kezdőoldalra