Hosszú hétvége Felső-Sziléziában V. 

Előző oldal

Harmadik nap: amikor nem bírtuk otthagyni a helyet

A harmadik napon eredetileg át akartunk ugrani Krakkóba, hogy onnan induljunk haza Pestre, de végül úgy éreztük, hogy inkább maradnánk egy kicsit itt, Krakkóba meg elmegyünk máskor.

Katowice és Chorzów közt nem a gyorsforgalmi úttal párhuzamos vonal az egyetlen villamosos kapocs: délen is van egy. Ez viszont már egy ideje nem közlekedik. Legutóbb a Chorzów felőli végét láttuk, és ott döbbenetes vágány-állapotokat találtunk. A két város közti rész most se nézett ki bíztatóan (lásd a fentebbi két képet), de a katowicei szakaszon alapos felújítás nyomai látszottak. Ha minden igaz, 2008 végén újra is fogják indítani ezt a vonalat.

És valahogy megint Chebzie-ben kötöttünk ki. Lepakoltuk a kocsit, és a tartaléknak félreállított kocsi (jobboldalt) lefotózása után felszálltunk egy 1-es  villamosra, hogy elinduljunk a hálózat nyugati vége felé.

Útközben leszálltunk Zabrzében, mely valahogy nagyon Miskolcra emlékeztetett engem. Ez a város a hálózat legnyugatibb olyan része, ahol még hálózatról beszélhetünk: ide még több vonal fut be, de innentől kezdve már csak egy vonal vezet tovább Gliwicéig.

Wójtowa Wie¶ Pętla, Gliwice nyugati szélén a Tramwaje ¦l±skie hálózatának nyugati vége. Ehhez képest semmi különös nincs itt: egy falu részének tűnik, melyen egy kisebb legelőt megkerül a tuja, vastag olajsarat hordva a sínek közé az évek alatt (jobboldalt).

A húszperces követésnek köszönhetően a végállomáson bőven volt idő lefotózni a tuja részleteit, például a forgóvázat (baloldalt), vagy a belső teret (jobboldalt). Ami érdekes, hogy itt a bal szélen nem voltak végig ülések, hanem volt egy kihagyás az ajtókkal szemben - Varsóban néztek így ki a 105Na-k. Ráadásul szaggatós is volt, nem akcelerátoros. NZA kiegészítése a témában, hogy bár eredetileg Katowice is kapott két, gyárilag szaggatós 105NT-t, azok már nem működnek, ellenben később párat modernizáltak. Ezek egyikét látjuk a képeken..

Gliwice is megérdemel pár képet, de nem annyira az egyetlen villamosvonal miatt, hanem mert ez volt a leghelyesebb város, ahol a hétvégén jártunk.

Visszafelé természetesen másfele akartunk menni, mint idefele jövet, így a Bytom felé közlekedő 5-ösre szálltunk fel. Az ablakából egy pillantást tudtunk vetni az egyik kihagyott (most be nem járt) kifutó (igazából inkább "átfutó", hiszen észak-déli irányban szeli át Zabrzét) vonalra, a 3-asra (baloldalt). Az 5-ösről aztán Szombierki Ko¶ciółnál átszálltunk a 9-esre, és azzal tértünk vissza Chebzie-be. Jobboldalt utóbbi útvonal egy részlete látható, némi irányhibás vágányzattal :)

Az 5-ös vonal az egyik olyan, ahol viszonylag hosszú városközi rész van, ráadásul egy jó állapotban levő erdős területen át, nem pedig leépült gyárak és bányatelepek közt. Fantasztikus volt itt száguldozni!

A 9-es vonal is jópofa volt - a jellegzetes, közút menti egyvágányúság miatt például -, de itt már néha fájt az, ahogy jobbra-balra dobált a kocsi. A 18-as vonal, mely részben szintén zöldövezeten át halad, sokkal szebb volt - kár, hogy ott a sötétedés miatt nem tudtam filmezni előző este. Pláne, hogy azt a vonalat is bezárásra ítéltnek vélik tudni egyes lengyel villamosbarátok.

És ha már annyiszor volt szó Chebzie-ről (egészen pontosan Chebzie Pętla a végállomás neve), íme pár kép róla. A fura elrendezésű létesítményből négy viszonylat (1,11,17,18) indul két irányba, plusz egy vonal (a 9-es) áthalad rajta.

Itt még vasárnap dél körül is egész sok mozgás volt!

Végezetül két kép a hálózat nagy részén alkalmazott biztosítóberendezésről: a lyukacsos dobozokon (baloldalt) valami szúrókulcs-szerűséggel lehet bejelentkezni/kijelentkezni egy-egy egyvágányos szakaszra, a foglaltságot a felsővezetéktartó oszlopon elhelyezett újabb lyukacsos dobozokban kigyulladó villanykörték jelzik. Ez a rendszer természetesen azzal jár, hogy a járművezetőnek ki kell szállnia a villamosból, kezelnie a berendezést, és csak aztán mehet tovább, de úgy tűnik, hogy azért működik. Egyébként nem mindenhol láttuk ezeket a dobozokat, szóval lehet, hogy helyenként más megoldással történik a szembemenetek kizárása (pl. lazavezetékkel?). Sajnos nem nagyon bírok az ilyesmire odafigyelni utazgatás közben, szóval aki bővebbet tud a témáról, nyugodtan írja meg!

Update: NZA már meg is tette, hatalmas köszönet neki ezért:
"A 9-esen és a 12-esen menetrend szerinti keresztek vannak, jelzőberendezés nélkül (a 9-esen értelemszerűen csak a vonal egy részén). A 14-esen, a 15-ösön, a 18-ason, a 26-oson és a 27-esen lazavezetékes jelzőrendszer üzemel. Az 1-esen, a 3-ason, a 11-esen és a 17-esen pedig kézikulcsos vezérlőberendezések üzemelnek."

És ezzel a végére értünk a hosszú hétvégéről készült élménybeszámolónak.


Vissza az oldal tetejére   Vissza a tartalomjegyzékhez