Hosszú hétvége Felső-Sziléziában II. 

Előző oldal

Második nap: Tolnán-Baranyán át Bytomba

A második nap is a Silesia Centernél kezdődött, és ez itt nem a reklám helye, de egyszerűen ez a legjobb parkolóhely, és este ide visszatérve rögtön meg lehet vacsorázni a számtalan kajálda egyikében.

Baloldalt: egy bevásárlóközponthoz bevásárlókocsik is tartoznak. Egy bánya helyén épített bevásárlóközpontban ez akár csilléket is jelenthetne ;) Jobboldalt: ez a 19-es villamos épp Katowice belterületének határához közeledik. A vonal körülbelül eddig a környékig lett  felújítva pár éve, holott elvileg egészen Bytomig LRT jellegűre akarták megcsinálni.

Baloldalt: valamiért most nem sok kedvem volt az alacsonypadlós Konstal/Citadis 100-asokat fotózgatni, de ez a kép elég jól sikerült ahhoz, hogy mégis betegyem ide. Ezek a járgányok némileg csörömpölnek, a belső terük kicsit megkopott, de a javukra kell írni, hogy a jelek szerint nagyon jól bírják az itteni vágányállapotokat, ami azért nem sámli! Jobboldalt egy felújított 105Na belső tere (már nem emlékszem, pontosan miért is tettem pont ide:).

Két kép Katowice Rondo megállóról.

Az iménti helytől jópár kilométerre északra, immár Siemianowice ¦l±skie területén vagyunk, a Plac Alfreda nevű elágazásnál. Baloldalt egy modernizált 105Na indul vissza Katowicébe, jobboldalt egy hagyományosabb darab közeledik az elágazáshoz.

Baloldalt: míg a nem éppen sűrűn (hétvégén konkrétan 28 percenként) járó 12-esre vártunk, alkalmunk nyílt ilyen átalakított homlokfallal ellátott Ikarusokat fotózni. És hogy illusztráljam, hogy ez még így is egész istenesen néz ki, jobboldalt megtekinthetünk egy Jelcz-et. Ikarus rulez, ez van :)

Na mindegy, vissza a Plac Alfredára: végre befutott szemből egy 12-es (balra). Jobboldalt egy "hivatalos" graffitivel ellátott 14-es villamos várakozik a visszaindulásra az elágazáshoz tartozó fordítóhurokban. Jazzcoolnak nagyon bejött ez a dekoráció, én inkább nem mondanék véleményt.

Plac Skargi a 12-es és 13-as járatok végállomása Siemianowicében. Bár a hurok egy része dzsungelnek néz ki (lásd baloldalt), igazából városi területen fekszik. Jobboldalt: a vonal másik végállomása, Plac Hutników is hasonlóan vadregényes, holott Chorzów belvárosától mindössze kétszáz méterre van. A 12-es vonal amúgy sajnos az egyik olyan járat, amit meg terveznek szüntetni a közeljövőben - mi több, erről már majdnem kész tényként írt egy kinti ismerősöm :( Pedig hangulatos vonal!

Csak száz méterre vagyunk az iménti kép helyszínétől Chorzów Rynek-en (balra). Ezután egy városi gyorsforgalmi út következik felüljárón vezetve, majd máris a nyugat fele induló járatok végállomásánál, a Ratusz-nál vagyunk (jobboldalt).

Itt is kemény vágányállapotokat lehet fotózni: a sín felszíne úgy le van koptatva, hogy a tuják már a kerekek nyomkarimáján futnak. Persze ilyet nálunk is lehet itt-ott látni sajnos.

Chorzów fő bevásárlóutcája ehhez képest a német/benelux standardekhez közelít!

Itt most egy adag kavargás következett Chorzów déli részein át, melynek során eredetileg Chebzie-be szerettünk volna eljutni egy kis kerülővel. Csakhogy a Łagiewniki Targowisko nevet viselő elágazásnál észrevettük ezt a szépséges 102Na csuklóst egy nem használt vágányon parkolni. Ottlétének oka némileg szomorú: a 7-es villamos itt eredetileg továbbmenne a háttérben látható irányba, ám ott pár hónapja leállították a forgalmat a pálya rossz állapota miatt, visszafordulásra kényszerítve a délen amúgy is megnyirbált vonalat. A tuja emiatt az elágazásban deltázva forduló villamost fedező személyzet pihenőhelye.

Az eddigi képek láttán talán el lehet képzelni, hogy milyen lehet az a pálya, amit még itt is járhatatlannak minősítenek! Összehasonlításként itt van az akkor még valóban elágazásként használt elágazás áprilisi állapota.

Baloldalt: az áprilisban még beutazott szakasz a pótlóbusz ablakából nézve. Állítólag már keresik a megoldást, hogy ismét üzembe helyezzék a teljes vonalat. Jobboldalt már Bytomban vagyunk. Itt áprilisi ittjártunkkor vágányzár volt, de most végre lehetett tobzódni a belvárost átjáró egyvágányú hurok fényképezésében.

Túl sokat nem időztünk Bytom központjában, mert várt bennünket a Stroszek kocsiszínben rendezett nyílt nap. Ide elvileg csak a 19-es járt, de kicsit megkavarták a viszonylatokat, úgyhogy a 31-es is itt kötött ki. Ez a hely elvileg Bytomhoz tartozik, de ehhez képest mintha a világ másik végére mentünk volna, olyan sokára értünk oda. De az is lehet, hogy csak azért tűnt soknak, mert olyan síneken mentünk, hogy az összes epekő-kezdemény szétporladt bennünk a rázkódástól. De ezek a szögletes Konstal-csatalovak keményen bírják a kiképzést!

Baloldalt egy kép a végállomási fordulóhurokról, majd jobboldalt egy kis ízelítő a nyílt napon látottakról (ez konkrétan egy felsővezeték-javító tornyoskocsi).

Folytatás: nyílt nap Stroszek kocsiszínben


Vissza az oldal tetejére   Vissza a tartalomjegyzékhez