Elveszett oldal elveszett sínekről:
SzigDani képes leírása a rákosszentmihályi HÉV-ről

"as is" jelleggel újraközölve SzigDani jóvoltából

No, itt volna a bemapelt képekkel ékesített térkép. A háromszögekre kattintva jönnek elõ a képek, legalább is remélem. A háromszögek túlnyúló szárai már nincsenek bemapelve, így azok mozdulatlanok. Most ugyan ott jpg képek vannak, de jó lenne html file-okat tenni oda, hogy szöveg is legyen. Ezeket még nem tudtam megírni. Véleményeket, óhajokat, sóhajokat várok. Melleskeg van egy vonal térkép is, amely Cirike jóvoltából létezik. További mostani képek vannak Divinél és Johnny bácsinál, ezek a képek amint felém járnak és lesz rá idõm, felkerülnek. Szintén felkerülnek régi képek, ha kibányászom NZA CD-irõl, meg ha megkapom rájuk az engedélyt. Mesék, egyéb szövegek is lesznek SzabóZé jóvoltából. Õ látható a bejárati elõjelzős képen. Azért mutogat, mert a jelzõ helyét és a vonat közeledésének irányát kívánja megörökíteni. No és igazából ő az, aki miatt akkor elmentünk oda fotózni. Megérte, mivel azóta a jelzõket leszedték. Készítettem egy képet a Sashalmi tér megállóhely épületérõl. Nos, ez ugye már akkor is jól nézett ki, és most - láss csodát- hasonlóan jó állapotban volt. A másik változás, hogy amint már azt a fotózásnál is megállapítottuk, A Csömöri út és a Rákóczi út sarkán lévõ telek sarka a vasútnál használt ív sugara helyett közútira tér át, azaz sarkosabb lesz a keresztezõdés. Ez úgy jött be, hogy a képen látható durungok helyét most alaménium korlátok foglalták el, mögöttük pedig füvesítés történt. A drótkerítés és a fonatos takarás viszont maradt.

No, akkor elkezdem felpakolni a szépséges és gyönyörûséges képeket. Az elsőn Nagyicce állomás látható. Illetve most éppen nem tudom, hogy micsoda, mert a megállóhely és az állomás funkció között folyamatosan ingázik...
Rákosszentmihályon volt ugye lóvasút. Ez a lóvasút a képen látható utcából jött ki a HÉV-hez. Van ám régi kép is róla, csak még nem beszéltem ezügyben NZA-val...
Jelenleg Nagyicce állomáson a vonatok csak áthaladnak. Van azonban neki iparvágánya, amely egy fatelepre vezet. Minthogy a BKV-nál nincs teherszállítás, ezek a vágányok használaton kívül vannak.
Íme az a kitérô, amelyen a fatelepre lehetne menni. Egy távolabbi váltónál az oszlopot már a vágánytengelybe építették, ezzel elvágták az utat az oldalrakodóhoz. Igaz, azt a vágányt teljesen fel is szedték.
A jelzôk 2000. december 2-án még megvoltak a felszedett vágány helyén... a zúzottkô ágy azóta is ott van. A képen balra látható a magasrakodó.
John Howard képén lehet látni, hogy a mai berendezések már nem az egykori elrendezésre készültek...
Ha megfordulunk az elôbbi helyen, akkor ez a kép tárul elénk. A deltavágány a régi rákosszentmihályi HÉV vonal utolsó még használt vágányára vezet. A vágányt minden évben kétszer vonatfordításra használják, ugyanis így a két oldalon a szerlvények nyomkarimái egyenletesebben kopnak. A kerektoszlopon látszik, hogy nem 2, hanem 3 vágányra tervezték...
A deltavágányra behaladva elôször egy vágányzáró sorompóval lehet találkozni. Ennek kinyitása mindig bonyolult, hiszen a biztosítóberendezést tájékoztatni kell arról, mi is folyik ott. Ez igaz az elágazó váltóra is, azaz azt egy kulcsra zárható retesz tartja egyenes állásban. A reteszt csak azzal a kulccsal lehet kinyitni, amelyet viszont ellenôrizni kell. Ha a kulcs bent van a kitérôben, ellenôrizni kell annak állását a szabad jelzés kiadásához.
A delta nyugati vágánya egy hídon megy keresztül, amely egy vízsolyás fölött vban. Mondjuk én ott izet még nem láttam, de szemét van bôven...
A Rákosszentmihályi vonalat az itt lévô toronyból irányították. Azaz hogy az itt már nem lévô toronyból. Ennek helyét látjuk John Howard képén.
Ez már a keleti bejárat. Itt is van vágányzáró sorompó meg kulcsos váltó. John Howard képén még a bizberszekrények is látszanak.
A deltavágányra Sashalom felôl a bejárást a "G" nevû jelzô fedezi. Errefelé nem csak ez az egy kiágazás volt, ráadásul a deltában jobbirányú, a vonalon viszont balirányú közlekedés volt, így oldalt is kellett cserélni. Erre szolgált a két vágány közötti vágánykapcsolat, amelyre a képen a keretoszlop és az ott elhelyezett kitérô világító lámpautal. Itt ágatozz ki egy ipavágány is, amelynek felkutatására még nem vállalkoztunk.
A keleti ívben lévô oszlopokról eléggé finoman kaptákle a vezetéket. A deltavágányon a feszmentesítés után már csak dízelmozdonyokkal lehet mozogni.
A deltavágány ma eddig az ütközôbakig tart. A háttérben látható épület a Sashalmi tér megállóhely nevet viselte a vonal megszûntetéséig. Minthogy a vonalbejáráskor tapasztalt idôjárás és a piacnap miatt nagy tömeg nem tette lehetôvé az épület lefényképezését, késôbb készült kép róla.
Vessünk még egy pillantást a delta "C" bejárata felé, azaz "visszafelé"! A rákosszentmihályi HÉV-ek itt érték el a gödöllôi vonalat. A vonalbejáráskor a jelzôk még megvoltak, de a Sashalmi tér megállóhely lefotózásakor már nem.
Íme SzabóZé, akinek az egész vonalbejárást köszönhetjük. Köszönjük is!:)) Most éppen azt mutatja, hogy a bejárati elôjelzô hol volt.
Az aranykupa fogadó a vonal szempontjából nagy jelentôséggel bírt. Sajnos én nem emlékszem már pontosan arra, mit is mondott Szabó Z, de úgyis találkozom majd ezügyben Vele és begépeljük. a történet lényege az, hogy az utas részérôl egy hosszú fütty egy korsó sört, a rövid fütty pedig egy felest jelentett. Hogy mikor rendelt az utas és mikor kapta meg, arra nem emlékszem, de az biztos, hogy elôbb rendelt és utána hozták ki neki:)) Az épületrôl a felirat azóta már eltûnt, úgyhogy John Howard igazán történelmi felvétellel büszkélkedhet:))
Ismét egy kis visszapillantás a vonal egyik leghangulatosabb szakaszára: a Sashalmisétányon két HÉV vágány és a sétány volt a meghatározó. Mára a vágányok eltûntek és a sétány sem igazán sétára kedvet adó hely...
Most pedig ugrunk egy néhány sarkot. A Rákóczi úton vagyunk és a Rákóczi út megállóhelyet nézzük. Illetve a vonalat, amely itt fordult jobbra, hogy megkerülje a feltárandó területet. A megállóhelyrôl külön fénykép készült.
Újabb ugrással a következô ívnél találjuk magunkat. A Rákosi útról itt ment be a HÉV az Ilona (akkor még Bajcsy-Zsilinszky) utcába. Ahogy azlôzô képen is, itt is megfigyelhetô a nagy ívû kanyarodó autósáv, amely az egykori HÉV vágány helyén épült.
Régen Petôfi tér, ma Pálffy tér. Itt volt a HÉV-nek megállóhelye. Látszik, hogy az utca nem túl széles, az akkori HÉV-szerelvények ugyanis leginkább egy villamosra hasonlítottak.
Az Ilona utcában van a 3-as kilométerszelvény. Érdekes, hogy itt kilométerszelvényt lehet találni a vasútnál megszokott hektométeres szelvényezés helyett. A képen a kô pontos helye is látszik, aki úgy gondolja, keresse meg!:)
Az Aranyszarvas fogadó ma is üzemel. Nem voltunk bent (bár ide elérve már igencsak éhesek voltunk:), így a minôségrôl nem tudunk nyilatkozni. Viszont az a történet járja, hogy ha a vendégek túl sokáig maradtak, akkor a személyzet nem végzett a mosogatással az utolsó HÉV megérkezéséig. Ilyenkor bevett szokás volt a HÉV vezetôknek ételt és italt vinni. Amíg a vezetô végzett az étkezéssel, a fogadót be tudták zárni, illetve a vezetô edényeit is bevitték. A személyzet ezek után a HÉV-vel ment haza.
Az Ilona utcán végigérve a Csömöri úton folytatódott a HÉV-vonal. Itt érdekes módon nem lehet látni a külön kanyarodó sávot, de a szûk járda és a viszonylag nagy ív vasúti jármû ívben haladására utal.
Az elôzô kép párja ez, hiszen az ellenkezô rányból, a Csömöri útról az Ilona utca felé fotózta John Howard. Kicsit világosabb jelzi az itt megmaradt sinek egyik fontos felhasználását: az utat támasztják alá.
Most pedig ugrok ismét egy nagyot, ugyanis feltöltöm az anyagot meg megcsinálom az indexképeket. Mellesleg a mapelt képet sem ártana rendesen összerakni... Az utolsó kép az egykori végállomást ábrázolja, itt most vendéglátóipari egység mûködik.

Egyelõre ennyi, irjatok!

SzigDani