Városi és nemvárosi közlekedés
Tour de Trams 2004: Svájc és Ausztria
Vonattal és villamossal az Alpokban (és a környékén)
A 2004-es év első nagyobb kirándulását Svájcba szerveztük Ícével. Na jó, igazából ő szervezte, én meg bólogattam. Hoztam magammal a páromat is, deklarálva, hogy ez nem szigorúan villamosos út lesz, hanem turistáskodunk is. Ezt demonstrálva az első nap nem is láttunk villamost. Kusettel mentünk a svájci határig, de vonatunk pályaépítés miatt nem oda érkezett, ahova érkeznie kellett volna, ti. Buchsba. Mivel ezt a MÁV-os kalauz a leszállás előtt negyed órával említette először, és mivel a "Buchs-pótló leszállóhely" St. Margarethenben sem szólt, hogy ha sietünk, még elérhetünk egy lokális vonatot, ami elvisz bennünket oda, másfél órát ültünk a hideg svájci hajnalban. A MÁV szolgáltatási színvonala ide is elkísért bennünket :(
Azért valahogy csak eljutottunk Buchsba, aztán Sargansba, aztán onnan Churba, ahol villamos ugyan nincs, de van buszpályaudvar, rögtön a vasúti pályaudvar fölött:
A háttérben pedig szép hegyek, melyek folyamatos árnyékot vetettek ránk ottlétünk alatt. Szerintem zseniális így elhelyezni a buszokat, mert egyrészt nem foglalnak külön helyet a városi területből, másrészt minimális az átszállási távolság!
Ez még mindig Chur, a pályaudvar előtti tér. Nem, ez nem villamos, ...
... hanem a Chur és Arosa között közlekedő keskeny nyomközű vasút. A vonal 1914-ben nyílt meg, 26 km hosszan. Korábban 2400 V-os egyenáramot használt, motorkocsis üzemmel, de '97-ben az üzemeltetést még 1942-ben átvevő Rhätische Bahn mozdonyos üzemre tért át, 11 kV váltóárammal (16 2/3 Hz-en, ahogy ebben az országban szokásos).
A legfurcsább az az egészben, ahogy ez az igencsak nagyvasút jellegű vonat egy üdülőfalu belvárosi utcáján milyen harmóniában közlekedik együtt az autókkal. Kora reggel lévén sajnos még nem volt elég fény a fotózáshoz (laposan sütött a Nap), de ezt meg kellett örökítenem!
Azért helyenként észrevehető az útburkolaton, hogy a vágány nehéz járművek által van használva.
Hegyek között, völgyek közt zakatol a vonat
Churból a Rhaetische Bahn méteres vasútvonalán mentünk tovább Disentis/Mustérbe, ahol átszálltunk a Matterhorn-Gotthard Bahnra (leánykori neve Furka-Oberalp-Bahn). Ez az a fajta vasút, amit eddig csak az ismeretterjesztő tévécsatornák műsoraiban láttam...
A vonatok itt nem egyszerű vonatok: normális emelkedésű szakaszokon, vízszintesben 90-100 km/h sebességig gyorsulva adhéziós üzemben haladnak, a meredekebb részeken pedig hipp-hopp (hangzattanilag persze inkább dirr-durr) átváltanak fogaskerékre.
Ilyenkor persze nem mennek gyorsabban 30 km/h-nál, na de a lényeg az, hogy haladnak, akár 110 ezrelékes emelkedőkön is! A fentebbi képen a svábhegyi fogaskerekűtől eltérő Abt rendszerű fogaslécek láthatók. Nem csak a mozdonyokon, hanem a kocsikon is található fogaskerék, de nem hajtott, csak fékezett.
A kép Oberalppasshöhe megállónál készült, 2033 méter magasan - ez megmagyarázza a másfél méteres összefüggő hótakarót.
Elnézést kérek az elkövetkező néhány kép minőségéért, de a gépem egyszerűen hóvakságot kapott a hóról visszatükröződő fénytől. És tulajdonképpen én is: ha levettem a napszemüveget, fél perc után szédülni kezdtem, és fájt a szemem. A fentebbi képen azért talán így is látszik, hogy a vezérlőkocsival előre haladó vonat (azaz balfelé megy) végére, a mozdony után egy autószállító kocsit is kötöttek.
Láttunk mentőhelikoptert is, szerencsére csak gyakorlatozott.
Egy kiadós ebéd után továbbindultunk, valami eszeveszett gyönyörűséges panoráma közepette. Ez a vonalat a híres Gleccser Expressz is érinti.
Mi viszont nem azzal mentünk, úgyhogy Andermattban át kellett szállnunk egy másik vonatra, ami levitt bennünket Göschenenbe, a normál nyomtávú államvasúti vonalhoz.
Papírforma szerint valahol 170 ezrelékes lejtés is volt itt valahol, de nem vettem észre, hol. Észrevettem viszont a fent láthatóhoz hasonlóan romantikus látványokat. Elképzelhetetlenül szép hely!
Az estét és éjszakát Luzernben töltöttük, ahol a villamoshálózatot rég felszámolták, csak a troli maradt. A régi főpályaudvart 1971-es leégése után nem újították fel, hanem kicsit hátrébb egy újat építettek helyette. Csak ez a homlokzati elem maradt meg a régiből.
Érdekes volt kipróbálni a pótkocsis trolit. Tudom, régen volt ilyen Budapesten is, de arról lemaradtam. Nos, a pótkocsinak tényleg alacsony a padlója, de se kiemelkedően pozitívat, se kiemelkedően negatívat nem tudok róla írni. A város viszont gyönyörű!
Ez a csuklós vasúti motorkocsi, amit a főpályaudvaron fotóztam le, a tátrai elektricskán közlekedő Stadler gyártmány egészen közeli rokona, csak hosszabb egy hangyányival.
Másnap a Brünigbahnnal mentünk tovább, ez az SBB egyetlen méteres nyomtávú vonala, ha minden igaz. A mozdonyok és kocsik mindenesetre hasonlítottak az előző nap látottakhoz. A vonal Luzern szélén először fonódik egy szakaszon a normál nyomtávú vonallal, majd egy "nem hiszem el, ha nem látom" jellegű rész után (Brünig-Hasliberg hágó környéke, 1200 m) jut el Meiringenbe. Ide azért jöttünk, mert Ícé le akart fotózni egy helyiérdekűszerű vasutat (Meiringen-Innertkirchen Bahn). Ebből viszont nem lett semmi, mert a forgalmat aznap buszokkal bonyolították le, mi meg ott rekedtünk a következő vonat indulásáig vagy egy órára. Igaz, közben volt sikerélmény is, mert megtaláltuk egy másik helyi, villamos jellegű, és már régesrég megszüntetett vasút remizét. Aztán továbbmentünk Interlakenen át Bernbe.
Folytatás: Bern, a medvék és a piros villamosok városa