Click here for the english version!
     

    Ha a megszüntetett budapesti villamosvonalakról szóló gyűjteményt keresed, itt találod meg:

    Elvesztett sínek

     

    Ezt a bevezetőt 2025 nyarán írom, annak örömére, hogy a személyes weboldalam harmincéves lett. Az alapja már valamikor az év tavaszán meglett, de igazából az 1995-ös nyári szünetben nyerte el azt a formát, amit az elkövetkező 6-7 évben bővítgetve eljutottam az itt látható állapohoz (természetesen leszámítva azt, hogy most írok bele). Wow. Hány elektronikus dolgot ismerünk, ami harminc év után még mindig működik? :) Persze az említett többévtizedes történet miatt az itt leírtak nem igazán aktuálisak már, de nincs kedvem teljesen átírni, márpedig az aktualizálás ezzel járna. Kicsit furcsa is olvasni, hogy mik foglalkoztattak a kilencvenes évek végén, a kétezres évek elején...

    Rólam csak annyit, hogy egy balesetnek köszönhetően kerültem a Földre: az űrhajónk konyhájában kigyulladt a kávéfőző, a lángok pedig gyorsan továbbterjedtek és megrongálták a központi reaktort. Kénytelenek voltunk elhagyni a fedélzetet. A mentőkabinunkat szerencsére meteoritnak nézték, így észrevétlenül értünk földet Budapest közelében. Következő lépésben el kellett hitetnünk a világgal, hogy csak egy átlagos család vagyunk, ez többé-kevésbbé sikerült is: a családot elhitték, az átlagost nem igazán. Beilleszkedésemet nehezítette, hogy kezdettől fogva önfejű autodidakta típus voltam: ami tetszett, azzal eleget foglalkoztam ahhoz, hogy - legalábbis önmagam számára - meglehetős színvonalon űzzem, de ha valami nem érdekelt, azt kényszerrel se lehetett rám erőltetni! Például már egészen kiskoromban szerettem rajzolni (igaz, azóta se tanultam meg), illetve hamarabb megtanultam beszélni, mint járni (máig szeretek séta közben beszélgetni).

    Óvodába is jártam. Egyszer egy gyereknek, aki mindig elvette a LEGO-t tőlem, szappant nyomtam a szájába. Innen számítandó azóta is tartó diplomatikus korszakom. Azt mondják, ennivaló gyerek voltam - még jó, hogy nem valami kannibál törzsbe születtem! Később a BME Schönherz kollégiuma mögött található Bogdánfy Ödön Általános Iskolába jártam, és talán pont a "diákszálló" hatalmas épületéből áradó rejtélyes sugárzás okozta az agyamban mindenféle furcsa folyamatok elindulását, ti. hogy elkezdtem gondolkodni, méghozzá másként, mint a többiek. Itt kezdtem el számítástechnikai pályarohanásomat is, a nagyszerű Sinclair ZX81 és HT1080, majd  C16, +4 és C64 típusok billentyűzetét (már amelyiknek volt) koptatva. Ezután már csak egy dolog következhetett: hogy utcát nevezzenek el rólam. Mivelhogy ez már megtörtént (lásd Király utca), inkább elkezdtem gimnáziumba járni. A gimiben nem sok szép vagy jó történt velem, úgyhogy nem is mesélek róla.

    Kocka-dizájnok ha találkoznak: egy VAX és egy kockás ing :)
    Link: Repülőgépek, repterek, repnapok

    Valamikor tízéves koromban kezdtem el igazán érdeklődni a repülés iránt, e szerelmem egyelőre plátói jellegű, de még mindig tart. Persze kérdés, hogy mit nevezünk plátóinak: tulajdonképpen elég aktívan űzöm a kisgépes repülést (azaz gyakran utolérem), igyekszem olyan sokat a levegőben lenni, amennyit csak lehet. A beteljesülés  az lenne, ha nem engem hívnának el repülni, hanem én tehetném ezt mással. Na, majd egyszer! Addig is elég gyakran felbukkanok a repülőterek és repülőesemények környékén, hogy megörökítsem a látottakat - képeken és cikkekben is.

    Mindennek eredményét repülős oldalaimon láthatod!

    Jelenleg zokleveles idegrendszergazda, UNIX-evangelista és kettősklikkelő (PS/2 Certified Doubleclicker) vagyok, de ez csak az énem egyszerűbb, köznapi része. Számomra fontosabb, hogy unalmamban mindenféle hülye szövegeket szoktam írni, és azt mondom rájuk, hogy novellák, regények. A legelvetemültebb ötleteim a piros 139-es buszon szoktak támadni; egyszer majd talán sokat fognak érni azok a kis sajtcetlik, amelyekre ezeket az ötleteket vésem. Hiába, elég furcsa dolog az ihlet: írtam már novellát sörözőben ülve, miközben egy barátomra vártam, sőt: sikerült már egyszer egyetlen éjszaka alatt összehozni egy versekben megírt történetet is, pedig nem vagyok egy versfaragó típus! Az előbbi versciklust egyébként nemrég lepetőfizte valaki, te legyél ennél kíméletesebb velem: ha nem tetszik, mondd azt, hogy nem tetszik, csak ne hasonlítgass :)

    Az írás persze nem újkeletű hobbi nálam, első regényemet tízévesen vetettem papírra, az első komolyan vehetőt (ami már nem csak egy Star Wars-utánérzés volt saját magammal a főszerepben:) pedig tizennégy éves koromban. 1993 és '96 között a TN nevű lemezújságban jelentek meg az írásaim (biztosan keveseknek mond bármit is az, hogy "lemezújság", ez a médium mára háttérbe szorult az online publikációkkal szemben), utána pedig az Internettóban, utóbbi időszakból itt olvashatsz néhány szösszenetet. Az előbbi korszak egyik maradványa, melyre büszke vagyok, a "Madarsko Televizija Praha" című abszurd jelenetsorozat, mely a mai napig megosztja azokat, akik beleolvasnak :)

    Ha idáig elértél az oldalon, akkor láthatod, hogy elég szerteágazó érdeklődéssel vagyok megáldva. Ez már régebben is így volt: amikor kicsi voltam, kampányokban akartam mindenfélével foglalkozni. Általános iskola előtt például a mozdonyok, villamosok és az építőgépek (daruk, dömperek, markolók) tetszettek nagyon. Utána bélyegeket gyűjtöttem. Kicsivel később jött a már említett repülésmánia. Aztán írni kezdtem, és közben képregényekkel is próbálkoztam. Ezzel párhuzamosan a hidak is foglalkoztattak, de rájöttem, hogy ahhoz, hogy hídépítő mérnök lehessek, túl sok matekot kellene megtanulni, márpedig abból sosem voltam jó. Ugyanezért nem lettem gépész se, így Hamster gyártmányú repülőgépek sincsenek. Megint máskor villamosvezető akartam lenni, néha pedig Anakin Skywalker. Egy időben  számítástechnikai múzeumot is akartam nyitni, illetve nem csak akartam, hanem meg is csináltam, csak sajnos azóta megszűnt.

    Link: Villamosok és egyebek

    Mostanra a régi hobbik egy része eltűnt (például nem foglalkozom bélyegekkel, és nem akarok építészmérnök lenni, bár meggyőződésem, hogy szebb épületeket tudnék tervezni, mint amiket mostanában építenek - igaz, ez nem feltétlenül engem minősít), más részük megmaradt: továbbra is írok, rajzolok, és a villamosok iránti érdeklődésemet is újra felfedeztem:

    Városi és nem annyira városi közlekedés

    Ez egy elég kitartó hobbi: sokezer fotót készítettem kis sárga kedvenceimről, illetve elkezdtem a megszüntetett villamosvonalak történetét is összeírni. Meglepő, hogy mekkorát változott Budapest az elmúlt évtizedekben: eleinte csak a síneket kerestem, aztán rájöttem, hogy ez szociológiai és várostörténeti tanulmánysorozatnak is elmenne. Mindenesetre nagyon élvezem, és a vendégkönyv bejegyzései alapján úgy tűnik, hogy mások is!

    További szabadidőmben (az űrhajóról kimentett bukófrekvenciás időexpanzátor  alkalmazásával nekem egy nap 36 órából áll) egzotikus trópusi lepkék szénné égetett bábjait gyűjtöm; eme foglalatosság nagyon sok időt visz el, ezért mostanában hanyagolom a golfot és a krikettet. Az előbbi oldal egyébként (ha nem kattintottál volna rá, szégyeld magad!) egy paródia, mely az egyik kedvenc műfajom. Két hasonló - sikeresnek mondható - web-kifigurázást is csináltam ezen felül: az egyik a FramePage, a másik az IgényesPage (igen, mindkettő Page-re végződik), utóbbit érthetetlen okból sokan komolyan veszik, pedig...

    Ja, és ahogy az az oldalaim alapján talán kitalálható, szeretek fényképezni. Nem csak villamosokat és repülőket, hanem állatokat és embereket, felhőket, a tüzet, behavazott hegyeket hóban-napsütésben-felhőben fürödve, furcsa formákat és mintákat, vagy éppen a Balatont!

    Vagy esetleg az emberrel szembejövő furcsaságokat és érdekességeket...

    Az életemben fontos szerepet játszik a zene, főleg a gitárzenék, pl. Bach, Muszorgszkij... Hm, talán nem a legjobb példákat sikerült kiemelnem. Szóval a gitár, mint hangszer, nagyon foglalkoztat. Szívesen zongoráznék vagy orgonáznék is, de szobácskámba nem férnek be az említett hangszerek. Persze tudásilag messze vagyok az olyan példaképektől, mint Brian May, Gary Moore, David Gilmour, Yngwie J. Malmsteen vagy éppen Kai Hansen, és mivel a csuklóm sajnos nem alkalmas a sok gyakorlásra (bedagad, ha túl sokat gitározom), azt hiszem, már nem is fogom utolérni őket soha. De legalább elszórakoztatom magam!


    Akár levelet is írhatsz - de csak ha nagyon akarsz :)