|
Valaki egyszer (sok-sok pénzért természetesen) azt írta, hogy 1975 legnagyobb durranása a Microsoft megalakulása volt (500 dollár tőkével, egy kertvárosi garázsban, és egyéb klisék), de szerintem inkább ugyanezen év augusztusának tizenegyedik napja volt az, mely megváltoztatta az emberiség sorsát. A nyolcadik hónap ezen napja csillagászati fordulópont (ilyenkor a legnagyobb a meteorithullás is), mégsem ez tette különlegessé, hanem az, hogy ezen a napon érkeztem a Földre, méghozzá egy balesetnek köszönhetően: űrhajónk konyhájában kigyulladt a kávéfőző, a lángok pedig gyorsan továbbterjedtek és megrongálták a központi reaktort. Kénytelenek voltunk elhagyni a fedélzetet. Mentőkabinunkat szerencsére meteoritnak nézték, így észrevétlenül értünk földet Budapest közelében. Következő lépésben el kellett hitetnünk a világgal, hogy csak egy átlagos család vagyunk, ez többé-kevésbbé sikerült is: a családot elhitték, az átlagost nem igazán.
| Beilleszkedésemet nehezítette, hogy kezdettől fogva önfejű autodidakta típus voltam: ami tetszett, azzal eleget foglalkoztam ahhoz, hogy - legalábbis önmagam számára - meglehetős színvonalon űzzem, de ha valami nem érdekelt, azt kényszerrel se lehetett rám erőltetni! Például már egészen kis koromban szerettem rajzolni (igaz, azóta se tanultam sokat) és hamarabb megtanultam beszélni, mint járni (mára jól megy a gyaloglás, de ha már itt tartunk: szeretek séta közben beszélgetni). Viszont nem szerettem köszönni a házban lakó idős néniknek, pedig szüleim nagyon igyekeztek rávenni erre. Ebből persze mindenki rögtön megsejtette, hogy művész leszek, pedig lehet, hogy csak simán arrogánsnak indultam... Óvodába is jártam. Egyszer egy gyereknek, aki mindig elvette a LEGO-t tőlem, lenyomtam a torkán egy szappant. Innen számítandó azóta is tartó diplomatikus korszakom. Azt mondják, ennivaló gyerek voltam, még jó, hogy nem valami kannibál törzsbe születtem! |
 |
|
Valamikor tízéves koromban kezdtem el igazán érdeklődni a repülés iránt, e szerelmem egyelőre plátói jellegű, de még mindig tart. Persze kérdés, hogy mit nevezünk plátóinak: tulajdonképpen elég aktívan űzöm a kisgépes repülést (azaz gyakran utolérem), igyekszem olyan sokat a levegőben lenni, amennyit csak lehet. A beteljesülés az lenne, ha nem engem hívnának el repülni, hanem én tehetném ezt mással. Na, majd egyszer! Addig is elég gyakran felbukkanok a repülőterek és repülőesemények környékén, hogy megörökítsem a látottakat - képeken és cikkekben is. |
Jelenleg (z)okleveles idegrendszergazda, UNIX-evangelista és kettősklikkelő (PS/2 Certified Doubleclicker) vagyok, de ez csak az énem egyszerűbb, köznapi része. Számomra fontosabb, hogy unalmamban mindenféle hülye szövegeket szoktam írni, és azt mondom rájuk, hogy novellák, regények. A legelvetemültebb ötleteim a piros 139-es buszon szoktak támadni; egyszer majd talán sokat fognak érni azok a kis sajtcetlik, amelyekre ezeket az ötleteket vésem. Hiába, elég furcsa dolog az ihlet: írtam már novellát sörözőben ülve, miközben egy barátomra vártam, sőt: sikerült már egyszer egyetlen éjszaka alatt összehozni egy versekben megírt történetet is, pedig nem vagyok egy versfaragó típus! Az előbbi versciklust egyébként nemrég lepetőfizte valaki, te legyél ennél kíméletesebb velem, ha nem tetszik, mondd azt, hogy nem tetszik, csak ne hasonlítgass :-)
| Az írás persze nem újkeletű hobbi nálam, első regényemet tízévesen vetettem papírra, az első komolyan vehetőt (ami már nem csak egy Star Wars-utánérzés volt saját magammal a főszerepben:) pedig tizennégy éves koromban. 1993 és '96 között a TN nevű lemezújságban jelentek meg az írásaim (biztosan keveseknek mond bármit is az, hogy "lemezújság", ez a médium mára háttérbe szorult az online publikációkkal szemben), utána pedig az Internettóban, utóbbi időszakból itt olvashatsz néhány szösszenetet. Az előbbi korszak egyik maradványa, melyre büszke vagyok, a "Madarsko Televizija Praha" című abszurd jelenetsorozat, mely a mai napig megosztja azokat, akik beleolvasnak :) Jelenleg inkább csak jelképes íróasztalfiókom számára írok, persze ha tudomásod van egy könyvkiadóról, mely szívesen feljegyezné nagy tettei közé azt, hogy elindított engem a világhír felé, akkor kérlek szóljál! Ja, és közben néha rajzolgatok is: villamosokat, repülőket, női arcokat, képregényt... |
|
Ha idáig elértél az oldalon, akkor láthatod, hogy elég szerteágazó érdeklődéssel vagyok megáldva. Ez már régebben is így volt: amikor kicsi voltam, kampányokban akartam mindenfélével foglalkozni. Általános iskola előtt például a mozdonyok, villamosok és az építőgépek (daruk, dömperek, markolók) tetszettek nagyon. Utána bélyegeket gyűjtöttem. Kicsivel később jött a már említett repülésmánia. Aztán írni kezdtem, és közben képregényekkel is próbálkoztam. Ezzel párhuzamosan a hidak is foglalkoztattak, de rájöttem, hogy ahhoz, hogy hídépítő mérnök lehessek, túl sok matekot kellene megtanulni, márpedig abból sosem voltam jó. Ugyanezért nem lettem gépész se, így Hamster gyártmányú repülőgépek sincsenek. Megint máskor villamosvezető akartam lenni, néha pedig Anakin Skywalker. Egy időben számítástechnikai múzeumot is akartam nyitni, illetve nem csak akartam, hanem meg is csináltam, csak sajnos azóta megszűnt.
 |
Mostanra a régi hobbik egy része eltűnt (például nem foglalkozom bélyegekkel, és nem akarok építészmérnök lenni, bár meggyőződésem, hogy szebb épületeket tudnék tervezni, mint amiket mostanában építenek - igaz, ez nem feltétlenül engem minősít), más részük megmaradt: továbbra is írok, rajzolok, és a villamosok iránti érdeklődésemet is újra felfedeztem: Városi és nem annyira városi közlekedés Ez egy elég kitartó hobbi: sokezer fotót készítettem kis sárga kedvenceimről, illetve elkezdtem a megszüntetett villamosvonalak történetét is összeírni. Meglepő, hogy mekkorát változott Budapest az elmúlt évtizedekben: eleinte csak a síneket kerestem, aztán rájöttem, hogy ez szociológiai és várostörténeti tanulmánysorozatnak is elmenne. Mindenesetre nagyon élvezem, és a vendégkönyv bejegyzései alapján úgy tűnik, hogy mások is! |
További szabadidőmben (az űrhajóról kimentett bukófrekvenciás időexpanzátor alkalmazásával nekem egy nap 36 órából áll) egzotikus trópusi lepkék szénné égetett bábjait gyűjtöm; eme foglalatosság nagyon sok időt visz el, ezért mostanában hanyagolom a golfot és a krikettet. Az előbbi oldal egyébként (ha nem kattintottál volna rá, szégyeld magad!) egy paródia, mely az egyik kedvenc műfajom. Két hasonló - sikeresnek mondható - web-kifigurázást is csináltam ezen felül: az egyik a FramePage, a másik az IgényesPage (igen, mindkettő Page-re végződik), utóbbit érthetetlen okból sokan komolyan veszik, pedig...
| Ezen túl van egy névreszóló topicom az Index Fórumon, azzal is foglalkozom néha. Ja, és amint az az oldalaim alapján talán kitalálható, szeretek fényképezni is. Nem csak villamosokat és repülőket, hanem állatokat és embereket, felhőket, a tüzet, behavazott hegyeket hóban-napsütésben-felhőben fürödve, furcsa formákat és mintákat, vagy éppen a Balatont! Vagy esetleg az emberrel szembejövő furcsaságokat és érdekességeket... Az életemben fontos szerepet játszik a zene, főleg a gitárzenék, pl. Bach, Musszorgszkij... hm, talán nem a legjobb példákat sikerült kiemelnem... Szóval a gitár, mint hangszer, nagyon foglalkoztat. Szívesen zongoráznék vagy orgonáznék is, de szobácskámba nem férnek be az említett hangszerek. Persze tudásilag messze vagyok az olyan példaképektől, mint Brian May, Gary Moore, David Gilmour, Yngwie J. Malmsteen vagy éppen Kai Hansen, és mivel a csuklóm sajnos nem alkalmas a sok gyakorlásra (bedagad, ha túl sokat gitározom), azt hiszem, már nem is fogom utolérni őket soha. De legalább elszórakoztatom magam! |
 |
Szerencsére párom is hozzám hasonlóan szerteágazó érdeklődéssel lett gyárilag ellátva, így a mániáim nem mennek a kapcsolatunk rovására. Az ő mániáiról az alábbi link mögött olvashatsz:
Remélem, hogy miközben idáig eljutottál, az "útközben" előforduló linkekre is rákattintottál néha, hiszen tulajdonképpen nem az itt olvasható egodopping eme oldalak lényege, hanem a tartalom, mely az aloldalakon található :)