A programozó ideges volt. Ideges és álmos. A két dolog természetesen összefüggött: azért volt ideges, mert fáradtnak érezte magát, és az ingerültségtől percről-percre csökkent koncentrálóképessége. Határidős munkával foglalkozott, és le volt maradva (ez nem volt különösebben meglepő: mint említettem, programozó volt). Ez már sokszor megtörtént, és ő minden egyes alkalomnál megfogadta, hogy legközelebb másképp lesz. Persze sosem jutott tovább a fogadkozásnál...

Mindig csodálta a számítógépét: annyi mindent kell látszólag egyszerre csinálnia, és mégis mindenre tud időt szakítani.
Persze könnyű annak, akinek nem kell aludnia - gondolta - Bárcsak én is elhagyhatnám ezt a luxust!

Reggel a gépre dőlve ébredt, a billentyűzet mintát nyomott arcbőrére. Az órára nézett: fél hét volt. Még aludhatott volna, de munkába készülődő felesége által csapott zajok felverték kábultságából. Még jó, hogy van külön szobánk - gondolta, aztán bevágta az ajtót és megpróbált visszaaludni. Nem sikerült, ezért inkább felkelt és a számítógép elé ült. A nap jól telt: elprogramozgatott magában, és egész jól haladt - már azon járt az esze, hogy milyen jót fog szundítani annak örömére, hogy végre ott tart a munkában, ahol kell. Felesége öt óra körül fog hazaérni, elkezd főzni, aztán sok mosogatnivaló lesz, elhatározta hát, hogy még időben lefekszik, hátha így megússza a házimunkát. Megpróbálta, de nem sikerült: csak forgolódott, és amikor felesége benyitott, kislánya beárulta: "Nem is alszik az apu, csak úgy csinál". Mosogatás után morcosan visszaült a géphez, és újból püfölni kezdte a billentyűzetet.

Éjfél körül lánya hisztit csapott, hogy miért kell lefeküdnie, ha az apja fennmaradhat. Alig győzték csitítani. Apuci valóban kitett magáért, észre se vette és kihajnalodott. Nem volt fáradt, kitűnően érezte magát, véletlenül el is felejtett nemet mondani feleségének, amikor az megkérte, hogy menjen el bevásárolni... Este megszokásból feküdt párja mellé. Nem mintha rosszul érezték volna magukat... de utána csak nem tudott elaludni. Félórányi forgolódás után fel akart kelni, visszamenni számítógépe mellé, de párja átkarolta. "Ne menj el! Olyan üres az ágy nélküled, szükségem van rád itt"-súgta. Ébren töltötte az éjszakát, még ha szerető ölelésben is.

Napközben természetesen maradt a képernyő és a klaviatúra, éjfélre be is fejezte a határidős programot, a világosodásig eltelt pár órát egy másik képernyő, a televízió előtt töltötte.

Pár hét alatt nagyon elege lett az egészből: a villanyszámla csak nőtt, a gyerek sose akart elaludni, felesége pedig depressziós lett: egyrészt egyedül érezte magát az ágyban éjszakánként, másrészt attól tartott, hogy férje valami kábítószertől ilyen aktív. A programozó hamar megismerte a környék összes klubját és presszóját, az éjszakák fennmaradó részét pedig az utcán lézengve töltötte. Próbálkozott munkaterápiával is, rengeteg feladatot vállalt, de mindet rekordidő alatt el tudta végezni, hiszen rengeteg ideje volt mindenre. Rövid idő alatt meggyűlölte a számítógépet, hisztériás lett, amint meglátott egyet. Próbált baráti társaságban megnyugvást lelni, de ismerősei mindig elálmosodtak és hazamentek, mire ő belelendült volna a társalgásba. Senki sem tudott lépést tartani vele, és mivel nem tudott elaludni, nem is tudott felébredni arra, hogy mindez csak egy rossz álom...