Leendő gyerekemnek, hogy hasonló helyzetben láthassa: az ő fájdalma korántsem egyedi, bár mindig a létező legnagyobb

1. Bizonytalanság

Valami mintha nem stimmelne. A hangjában, vagy abban, amit mond? Nem, inkább abban, amit nem mond! Pedig igazán kérdeztem, hogy miről lehet szó, de csak azt mondta, hogy fáradt, nem érzi jól magát. Akár el is hihetném...… Sőt, el is hiszem, végül is miért hazudna? Szeretjük egymást, nem kell együtt lennünk a nap huszonnégy órájában, hogy érezzem, tudjam ezt!… És megbízunk egymásban! Igen, ez a szép egy kapcsolatban, hogy van egy társunk, akinek hiszünk, aki hisz nekünk, nincsen gyanakvás. Csak ez a furcsa hanghordozás, amikor felvette a telefont...… És azon a hosszú hallgatások! Persze, ha fáradt, akkor jogos. Szegény, még én terheltem a hívásommal! Tiszta őrült vagyok, mintha üldözési mániám lenne!

Persze biztosan nem lennének ilyen félelmeim, ha itt lenne mellettem! De hát rosszul érzi magát, inkább pihenje ki magát, hogy jól legyen, mire találkozunk! Alig várom már!

2. Bizonyosság

Nem. Egyszerűen nem tudom elhinni! Egy álló héten keresztül nyugtatgattam magam, hogy csak képzelődöm, nincs semmi baj, erre...… Mi történt, miből maradtam ki? Egy hete még alig akart elengedni haza, amikor mennem kellett, úgy tűnt nem tud élni az ölelésem nélkül! Tiszta őrület!… Azt mondta túlságosan különbözőek vagyunk, nincs jövője a kapcsolatnak. Most már tényleg nincs.… De ha nem mondja ezt, akkor folytatódhatott volna a végtelenségig! Vagy csak én nem éreztem valamit? Lehetséges, hogy ennyire nem érezném meg a lelke apró rezdüléseit? Vajon tényleg ennyire különböznénk?

3. Értetlenség

Nem! Nem lehet igaz, amit mondott! Már két napja nincsen nekem, és azóta mintha meghaltam volna. Mást se csinálok, csak gondolkodom. Azon, amit mondott. Azon, amit érzek. Nem tudom a kettőt összeegyeztetni! Úgy érzem nem is lehet. Hogyan lehetséges, hogy ennyi negatívumot látott abban, amit csináltam? Lehetséges, hogy ő nem volt rám hangolódva? De hisz akkor tényleg nagyon különbözőek vagyunk,…az meg nem lehet, hiszen amióta ismerem, levegőt se tudtam anélkül venni, hogy rá gondoljak! Azt mondta jó volt, ami köztünk volt, de...… Mi az, hogy "de"? Valami vagy jó, vagy nem jó!… Ha jó, akkor folytatni kell, ha nem jó, akkor tenni kell arról, hogy megjavuljon! Úristen, és ő máris feladta? Ennyit jelentettem neki?

Talán ő máris túltette magát rajtam! Lehet, hogy már az új kapcsolatra vár?

Létezik, hogy ilyen típus legyen, aki kielemzi a helyzetét, eldönti mi a jó, és onnantól azt cselekszi, a legkisebb bizonytalanság nélkül?

Nem! Nem lehet! Az az együtt töltött idő emlékének meggyalázása lenne! Vagy...… vagy ha ennyi idő alatt kiadja magából az egészet, akkor talán nem is jelentett neki annyit… mint amennyit… mondott…? Lehetséges, hogy hazugság volt az egész? De nem, hisz rákérdeztem, és azt mondta nem. Persze akkor már mit jelentene egy hazugság ide vagy oda? Hiszen ekkor már heteken át hazudta, hogy jó, hogy minden rendben van...… A végét még megkoronázza egy újabb valótlan kijelentéssel, és akkor legalább egy kis pozitív dolgot is hagyott számomra, egyfajta büszkeséget, hogy nem én vagyok az Antikrisztus. De pokolba a büszkeséggel, miért lett volna jó eddig hazudnia? Nem, valami más lehet az egész mögött!

4. Az első "magyarázat"

Biztosan csak időre van szüksége! Neki is, nekem is hirtelen jött ez a kapcsolat, egyikünk se számított rá. Talán elbizonytalanodott, hogy valóság lehet-e, ami velünk történik? Nekem is voltak ilyen gondolataim… És talán...… Talán minden rendbe jön, átgondolja a helyzetet, rájön, hogy igenis jó volt együtt. De legalábbis jobb. Jó volt, rettentően, nem csak jobb! Talán fel kellene hívnom, megkeresnem...… Talán arra vár, hogy jelezzem felé, hogy én nég mindig szeretem őt! Lehet, hogy ha nem jelentkezem, akkor azt betudja annak, hogy semmit nem jelentett nekem az együtt töltött idő! Lehet, hogy most rontok el mindent?

5. Tespedt félelem

De mi van, ha felhívom, és tényleg nem akar rólam tudni? Egy dolog azt mondani, hogy legyünk barátok, és néha találkozzunk, és egy másik így tenni! Vagy ha mégse temette el magában végleg a kapcsolatunkat, azt hiszi, hogy szimplán könyörögni akarok, meg se hallgatná azt, hogy mire jutottam? Pedig most már nem csak a szeme, a keze, a hangja, a jelenléte hiányzik, hanem az egész lénye, a gondolatai, a belőle sugárzó melegség!

Próbáltam bemesélni magamnak, hogy nem is volt annyira jó, vagy két percig úgy tűnt el is hiszem, aztán rádöbbentem, hogy nem csak akárkinek a hiánya fáj, nem a mellettem tátongó űr vákuuma okoz álmatlan éjszakákat, hanem kifejezetten őrá vágyik a lelkem! Lehetséges, hogy még az eddigi fájdalmaim közepette se fogtam fel pontosan, hogy mit vesztettem el? Most derül ki, hogy mennyi mindent jelentett, sokkal többet, mint amennyit az együtt töltött néhány hét miatt jelentenie kellene? Úristen!

6. Újabb magyarázatok

De nem, biztosan lennie kell valamilyen racionális magyarázatnak arra, hogy miért küldött el! Valami egészen konkrét…dolognak. Például van valakije. Egy régi szerelem lobbant ismét fel, vagy talált valakit, akire jobban hasonlít. Talán jobb is lenne biztosan tudni, hogy nem jön vissza, abbahagynám a siratását, és a túlélésre koncentrálhatnék. De nem bírom elfogadni!

Talán a szülei? Nem látszott rajtuk, hogy ellenszenvesnek találnak, de ki tudja kimutatnák-e, ha úgy lenne! Igaz, nem jut semmi eszembe, ami miatt neheztelhetnének rám...…

Hirtelen megijedtem… Mi van, ha valami baja van, halálos betegség, ami miatt úgy érzi, nem lehetünk együtt? Talán valami eszi belülről, és nem szeretné, hogy belerokkanjak, ahogy végignézem a leépülését...

Szent Isten, mi van, ha azért küldött el, mert rájött, hogy még mindig nem tette túl magát az előző kapcsolatán? Nem akart őszintétlen kapcsolatot.… Szegény, de ha így lenne, ez talán megváltozhat, én legalábbis mindent megtettem volna, hogy átvehessem az "ex" helyét! Bár...… Talán nem is volt rá esélyem?!

Azt hiszem bele fogok bolondulni ebbe!

7. Félelem mindentől

Nem tudom már, hogy mit is akarnok… Szeretném, ha csörögne a telefon, és ő lenne az, mondván, hogy találkozni szeretne velem. De mi van, ha ezek után én nem bírnék bízni benne? Nem, az nem lehet, mindent megtennék, hogy minden újra jó legyen! Mit is akarok? Őt! Csak félek. Nem, nem félek. Tartok. Valamitől. A biztos nemtől… Különben rég felhívtam volna. Igaz, valószínűleg nem mondaná meg telefonban, hogy nem szeretné tartani a kapcsolatot. Udvariasan elbeszélgetnénk, a következő hívás sokkal rövidebb lenne, az arra következőnél pedig valami halaszthatatlan dolga támadna...

Talán emberek között kellene lennem, élnem, társaságba járni... De nincs türelmem hozzájuk. Minden idegsejtemmel csak rá koncentráltam volna, vele akartam foglalkozni, ezeket az energiákat nem tudom másokra fordítani… De akkor mi lesz, előbb-utóbb fel fogok robbanni? Igaz, azt már nem fogom megérni. Mindenütt őt látom, őt várom. Nem tudom, mi lenne a jobb, ha összefutnánk az utcán, vagy ha nem. Szeretném látni, de csak a megfelelő körülmények közt, a megfelelő helyzetben. Ha csak másképp lehet, akkor inkább nem! De akkor meg meghalok! Lehetne ezt egyáltalán folytatni? Logikusan nézve biztosan kicsi az esélye? Hogy én mit gondolok erről? Még hogy lehetne? Kellene!

Félek...

8. Ki tudja…

... mi lesz? Erről senki sem tud. A jövő állandóan mozgásban van. Talán kár félni tőle, hiszen úgyis eljön, akár várjuk, akár nem, de ha az ember olyan típus, akkor úgysem tud mit tenni a rátörő kishitűséggel. Igenis, a jövő mindig csak jobb lehet! Csak ezt most éppen nekem is nehezemre esik elhinni.