"Vihar szeretnék lenni - néha, máskor inkább nem:
bárányfelhőként szeretném élni az életem..."

Az álom, melynek vége kellett, hogy legyen... (Ébredés)

Egy álom volt - hosszú és bódító:
azt hittem megtaláltam akit nem is kerestem:
elragadott a szerelem, a véreskezű hódító,
és én azt hittem, mindörökre ottmarad mellettem...

De mások voltunk nagyon - és még annál is jobban:
apránként itt-ott történtek dolgok,
persze nem derült ez ki ott, akkor, azon nyomban
de egyre és egyre gyűltek csak a gondok.

Nem tettem ellene, mert vak voltam, az érzelmeim rabja,
nem akartam szembenézni a szomorú valóval
bár tudat alatt tudtam, hogy eljön még a napja,
s azonosulnom kell a szerelem-bakóval,

ki fejét veszi a fejetlen érzésnek,
azzal, hogy továbblépek, mikor azt kell,
mielőtt még saját magamat ölném meg
magamnak ártok igazán a reménykedéssel...

Derengés (bizonytalan mondóka)

Furcsa jelek -
mit is tegyek?
Értsem félre?
Magamba nézve
szerettem volna
valóban, hogy ha
- tévedek.

Az első felhő

Mit keresek itt,
mikor az ég az enyém lehet,
nem kell osztozkodnom senkivel,
a képzelet repít!

Hív az ég (Megtisztulás?)

Kék és fehér, szikrázó fény,
talán ebből állt és ebből élt az emberi lény,
mielőtt megismerte a sötétet, a rosszat,
mi azóta is elkísér, és kínoz élet-hosszat

Talán ha eldobom lelkem sötét részét - a kéjét,
akkor meglelhetem az Éden édes fényét...

A második felhő

Neonfény táncol az ezüst felhő alján,
egy csillag nézi őket, alig látszik, halvány
A szél játszik a fákkal, elsodor pár árnyat,
vihar készülődik, a béke még várhat!

Hol voltál...?

Hol voltál akkor, amikor elfogott a vágy,
mikor magába csábított egy megvetetlen ágy,
mikor butaságokat akartam csinálni,
mikor nem akartam mást, csak egy éjszakát kínálni,
még akkor is, ha méltatlan volt az, akivel ezt tettem,
és magam se hittem el, hogy ettől jobban lettem,
ideig-óráig, aztán újra azt akartam csak,
és nem bántam azt se, hogyha becsap,
az, akivel akartam, ha azt mondja, ez több,
mint vágy, és érzelem az, ami összeköt

Hol voltál akkor, magam is jól tudtam,
nem csak én voltam az, ki korán ágyba bújtam,
nem csak én engedtem akkor csábításnak,
nem csak én dőltem be az újnak és a másnak

  Hogy tehetted ezt?
  Hogy tehettem ezt?
  Miért tettük fel a rég lejárt lemezt?

Hol voltál akkor, amikor én hol voltam,
és hol voltam akkor, amikor elromoltam?
A szerelem korán hal, még bőven azelőtt,
hogy félrelép az ember, tán Ámor is félrelőtt
amikor először láttalak, azon a délelőtt...

A harmadik felhő

Kora reggel, csak a Nap van fenn,
és egy felhő,
kicsi még de nagy vihart okozhat,
hogyha majd felnő...

A gyűjtemény

Ez itt egy felhő, a legelső darab,
elpárolog mindjárt, és semmi se marad
utána, csak ez a fénykép,
ennyi volt számára mindössze a lét...

Ez itt egy másik, büszke záporfelhő,
hatalmas szeleket és árvizeket keltő
s ha véghezvitt már mindent, amire született,
eltűnik és más fogja majd kelteni a szelet...

Ó, ez itt nem felhő, ez itt az én lelkem,
hogy vihart kelt vagy esőt hoz, azt még nem is sejtem,
lehet, hogy elpárolog, nem is marad nyoma,
de lehet, hogy a szelek elébb elragadják tova...

  Vihar szeretnék lenni - néha, máskor inkább nem:
  bárányfelhőként szeretném élni az életem...

A negyedik felhő

Nem is felhő - felhőnyáj:
mindegyik szép, csupa báj!

Az ötödik felhő

Nem is felhő: köd!
Milyen furcsa:
ha kétezer méterrel magasabbra születik,
gyönyörködnénk benne,
így meg csak azt kívánjuk,
bárcsak arrébb menne!

Fájdalom (Pótcselekvés)

Doktor úr, mi ez a fájdalom,
mi végig fut a hátamon,
hogy aztán hasamba nyilaljon,
mindakét oldalon?
Mindezen felül zúg nagyon a fejem,
és néha piros foltok lepik el a szemem,
Rosszul hallom, doktor, amit mond,
mi a nyelvemen ez a sok kis piros pont?
Talán még nem is mondtam,
vizsgálja meg nyomban,
miért fáj a mellkasom,
és mi ez a folt az alhason!

  Annyi dolog van, ami elromolhat bennem
  lehet, hogy itt az idő, és máris el kell mennem?

  Doktor úr, ugye nem valami daganat,
  kezdte ki az agyamat..?

A hatodik felhő

Vérszínű fellegek -
meghasadt jellemek,
lemegy már a Nap
a félelem itt marad...

Mindaz, amiről lemaradunk...

Másfél lépésnyire,
ennyire lehettünk,
ennyin múlt, hogy
egymásé nem lettünk
Én nem kerestelek,
te nem vehettél észre,
nem mutatkoztál be,
én nem hívtalak félre

Aztán nem hívtalak fel,
te nem hívtál vissza
ezért nem vettem virágot
egy röpke csókban bízva
Nem vittelek színházba,
te nem öleltél át,
s egy foró éjszakán ezért
nem téptem le ruhád

  Nem kértem meg a kezed,
  te nem is montál igent,
  és úgy telik el életünk,
  hogy nem tettünk meg mindent...

Minden elmúlt (...főleg a remény)

Elment minden hajó
Lemaradtam mindenről
Nem terem nekem babér ott,
hol az ember sorsa eldől
Lassan a magány is elhagy,
a remény már megtette,
ki tudja még mit hozhat
a Sors kegyetlen kedve...

Két sor

Valaki mondja el, hogyan kell remélni,
hogyan kell bízni, és hogyan kell nem félni!

A hetedik felhő

Ha innen nézem, női arc,
ha onnan, a Sátán maga
ha így hallgatom, szellő csak,
vagy az Elmúlás szava...

Zuhanás közben (apatikus mondóka)

Félek, félek,
már nem is remélek
csak rettegek, rettegek,
hogy elragadnak a fellegek
s csak esem, esem,
ennyi az életem...

Feljebbébredés

Mi ez a hely?
Ahonnan elindultam, vagy ez már a cél?
Oda szállok, ahova akarok,
vagy csak sodor a szél?

Talán még nem késő
összeszedni az erőm,
talán még nem késő
megváltoztatni a jövőm...